Prügyi Református Egyházközség
Prügyi Református Egyházközség
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Fohász
 
Történetünk

A falu 1300 körül templomos hely volt. 1562-ban már ismert református egyháza és temploma volt, mely 1753-ban egy nagy tűzvészben elpusztult... Ezt a középkori kőtemplomot 1770 körül a vármegye engedélyével ideiglenesen helyreállították, bár használni már alig lehetett. Ezért báji Patay földesúr adományozott az egyháznak egy templomtelket és ide építették 1803-10 között a templomukat.
A nyugati homlokzat előtti tornyot valamivel később, 1810-15 között emelték.
A templomot 1879-ben villámcsapás érte, ekkor teljesen leégett és kiégett, s csak 1893-ra tudták helyreállítani. 1941-ben a 32 méter magas toronyba újra villám csapott.
Még abban az évben megtörtént általánosfelújítás során ezt a kárt is helyrehozták, csupn annyi szépséghibája lett a toronysisakjának, hogy a háborús helyzetben az akkori országgyűlési képviselő a szükségesnél kevesebb lemezt tudott biztosítani, s így 6 méterrel alacsonyabb lett a torony, ma csak 26 méteres.
A báji Patay család adományaként kapott eredeti úrasztala a Sárospataki  Tudományos Gyűjteményekben található.
Szószékkoronája figyelemre méltó. A sík famennyezet 1892-ben készült. A 10X20 méteres belső térben 450 ülőhely van. Orgonáját Váradi Miklós építette 1929-ben tizenkét változattal.
A 300 Kg-os harangját Lebrecht Krisztián öntötte 1829-ben Kassán, a 200 Kg-osat pedig a budapesti Harangművek készítette 1922-ben.
A templomkertben nyugszanak a II. világháborúban itt elesett román katonák 110-en.

 

 

 

 

 

 
Pontos idő
 
Naptár/Ajánló
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Látogatottságunk
Indulás: 2009-06-27
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT